Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

81-90

 Fogorvosnő

Hétfőn délelőtt fogorvosnál jártam. Ez önmagában még nem lenne túl vidám, de a +32 fokos kánikulából belépni a légkondicionált rendelőbe (nem privát!) már önmagában is felüdülés volt. A fogorvos személye tovább enyhítette a feszültséget: fiatal, csinos, kedves, barátságos nő (hölgypáciensei szerint uniszexen kedves). Megbeszéljük, hogy nem szúr, mert nem nagy a lyuk, majd óvatosan fúr, intsek ha valami kell. Javában visít a fúró a jobb alsó hátsómban, a doktornő az amalgámot keverő asszisztenssel tárgyalja a kollégák viselt dolgait, közben egy-egy szót hozzám is szól:

"Ez az, mindjárt kész vagyunk, elnézést ez kicsit fájni fog stb."

Következő megjegyzése:

"Miért nincs nekem olyan szemem mint a csigának, akkor jobban látnám mi van itt hátul."

Elég jó a képzelőerőm, így szegénynek majdnem leharaptam a fúróját...

 

Kézbeszéd

Igazi, jó magyar történet, ami meg is történt.

Volt egy kolléganőm - Szőkehajú. A barátja tanította vezetni, egyszer csak abszolút egyenes úton belement az árokba. Kérdeztük tőle:

- Zsuzsika, ezt hogy csináltad?

- Hát az egyik kezemmel kerestem a sebességet, a másikkal meg magyaráztam.

 

A VB-ről

- A megadott 4-4-2-és felállás helyett 5-5-1-et játszanak!

- XY megnyerte csapatával az afrikai csapatok európakupájat!

 

Indiai lány

A matektanárom mondta egyszer, amikor egy egyszerű feladatot az osztály közös erővel sem bírta megoldani:

- Mi a különbség maguk és az indiai lány közt?

- Neki a fején van egy pont, maguknak pont ott nincs semmi.

 

Disco sztori I.

A haver már nagyon régen kiszemelt magának egy csajt a discóban, de látta, hogy sokkal idősebb nála és nem akart próbálkozni. Unszolásunkra nagy nehezen rávette magát, hogy felkéri egy kis csörgésre. Odaérve a lányhoz bátortalanul megkérdezte:

- Táncolsz velem egyet?

A csajszi végigmérte a srácot és szemét módon ennyit mondott sípoló hangon.

- Bocsi, de gyerekkel nem táncolok.

Igaz tényleg egy kicsit alacsonyabb volt a srác, de azért nem hagyta magát. Bár érzése szerint nagyon vörös lehetett, azért még távozás előtt beszólt a lánynak:

- Jaj ne haragudj, nem tudtam, hogy terhes vagy. De most, hogy jobban megnézlek, ez rögtön nyilvánvaló.

A srác később összejött a lány barátnőjével, aki amúgy nagyon passzol hozzá.

 

Lottósorsolás

Valamikor, pár évtizede még nagy show volt a lottósorsolás, általában valamelyik falvacskában vagy vidéki városban húzták ki a nyerőszámokat és csak a "kiváltságosok" juthattak a mágikus gömb közelébe. Így kerülhetett oda valamelyik falu TSZ elnöke is, aki szemmel láthatóan nagy izgalomban volt. A pörgetés után benyúlt, kiválasztotta a kis gömböt, majd némi szerencsétlenkedés után sikerült szétcsavarnia. Megkönnyebbülten belepillantott a belsejébe és büszkén közölte: HATOS! Gondolom mutogathattak neki, mert ijedten rámeredt a kezében tartott félgömbre, megfordította és korrigálta előző kijelentését: "A francokat, KILENCES!"

 

Hetvenes évek reklámja

Manapság már fel sem tűnne a reklámok között, de a hetvenes években még kissé furcsán hatott a nagyon hamar betiltott reklám szövege:

"Ne verje ki, ne rázza ki, Erikával szívassa ki..."

Közben egy bikinis hölgy mosolyog a kamerába, gondolom minden férfiúnak beindul ettől az asszociációs központja...

Ja, egyébként az Erika porszívót reklámoztak.

 

...valami nincs rendjén

Berd Kannenberg, az 50 km-és gyaloglás müncheni olimpiai bajnoka az egyik versenyen elvétette az irányt.

- Amikor 46 km-rel egy bezárt kapuhoz értem rögtön sejtettem, hogy valami nincs rendjén...

 

Potsdamban történt, pár évtizede

A 4x200 m-es váltóban Sós Csaba volt az első ember. Akkoriban vált elfogadottá Európában, hogy a komoly versenyeket 50 m-es medencékben ússzák. Sós hatalmas elánnal indult neki a távnak és hatalmas meglepetésre 90 m-nél vezetett, sőt, óriási hajrába kezdett. Amikor elérte a falat a győztesek boldogságával kapaszkodott bele a kötélbe. Csak akkor hervadt le az arcáról a mosoly, amikor meglátta váltótársát, Mikolát köpenyben.

- Mi van?- kérdezte Sós ijedten.

- Semmi különös - válaszolta a társa-csak még hátra van 100 métered. És Sós leúszta élete legszörnyűbb 100 méteret...

 

Tornásznő

Egervári Márta tornásznő elhíresült esete. A montreali olimpia után bemutatóúton jártak a magyar tornászok, hatalmas sikerrel. Egy NSZK kisvárosban is ujjongó tömeg várta őket és zsúfolásig megtöltötték a stadiont. A műsorközlő úgy harangozta be az egymást követő versenyzőket, mint ahogy a világsztárokat szokás. Azonban elkövetett egy nagy bakit, bejelentette, hogy "Következik az olimpiai bajnoki bronzérmes Egervári Márta lólengésgyakorlata."

A közönség ledöbbent, de Egervári odament a lóhoz és elkezdett lengedezni.

- Nem hagyhattam bajban a bemondót - nyilatkozta, majd végrehajtotta az eredetileg tervezett számát, a lóugrást is...

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.