Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

121-130

 Öreglány

Egy kollégám volt tanuja az alábbi esetnek, úgy a nyolcvanas évek elején:

A szóban forgó személy dolgozni indult, várta a vonatot. Ilyenkor reggel rendesen tele szokott lenni a pályaudvar. A váróteremben volt egy kávéautomata, ami 2 Ft-ért adott kávét. Az utasok sorban álltak, dobták be a kettest, felemelték a kisajtót és kivették a kávét. Egy bőszoknyás nénike is várta a vonatot, és furcsán nézte, hogy mit csinálnak a népek. Amikor elfogyott a sor a néni odament, és beszólt a kisablakon:

- Kakaót kérek, kaláccsal!

Na persze a gépből senki sem adott neki kakaót, kaláccsal, de az egész pályaudvar jobb kedvre derült.

 

Toldi

P. nem volt egy mintadiák, különösen heves ellenszenvet érzett többek között az irodalom iránt is. Valami rejtélyes ok folytán hatodikban mégis megtanulta a Toldi előhangjának első szakaszát (valószínűleg mindenkinek fel kellett mondani), a frissen szerzett tudást viszont meg kellett osztania az emberiséggel. Hazafelé menet felpréselődtünk a buszra (remek szórakozás volt még jobban összepaszírozni az amúgy is heringes dobozra emlékeztető jármű utasait,, meg aztán fáradt lábainknak sokat jelentett az a megspórolt 300 méter), mit ad Isten, épp egy meglehetősen magas és szélesvásznú hölgy állt előttünk a lépcső tetején. P., aki elsőként nyomult fel, diadalmas vigyorral az arcán lehajolt hozzánk, és jól hallhatóan idézte: "Rémlik, mintha látnám termetes növését..."

A nő visszafordult, és bár egy kicsit elszíneződött az arca, csendben végigmerte P-t, majd nyugodtan csak annyit mondott: "Szép öcsém, de nagy kár, hogy apád paraszt volt, s te is az maradtál."

 

Egér(t)error

Barátomnak nem működőn az egere. Nem az egér volt a hibás, ő lelkiismeretesen rohangált pl.: a Norton alatt. Csak a fránya Windows nem állt vele szóba azaz képbe. Hősünk heroikus küzdelemben, csak billentyűzetet használva, eljutott a Windows súgó egérrel foglalkozó részéhez, amely imigyen fogadta: "Elromlott az egere? Kattinson ide!"

 

Juhtenyésztés vizsgán történt

A tanár kérdezi a diáktól:

- Megtudná mondani, hogy mi a tokjó?

(Aki nem tudná: a fiatal - 2 éves - nőivarú juhot nevezik így) A diákon látszik, hogy fogalma sincs róla, hogy ez a kérdés most hogy került ide, mi köze a tárgyhoz, stb... Aztán válaszol:

- Japán fővárosa.....

 

Betűk

Kolléganőm mesélte, hogy amikor a fia az első osztályba járt, megkérdezte tőle az iskolából hazajövet:

- No, mi mindent tanultatok már az iskolában?

- Mostmár tudom az összes betűt, hacsak a tanítónéne ki nem talál újabbakat!

 

Gumi, de hova?

Egy barátom osztálytársának a bátyjának a kolléganőjének a sógorának az arculattervezőjével esett meg a minap. Egy idős néni bottal mászott fel a buszra, de sehol sem talált magának ülőhelyet. Így hát odament egy ülő fiatal srác mellé, hátha észreveszi magát és átadja a helyet. Nem vette észre magát, ezért a néni tüntetőleg elkezdett kopogni a padlón a botjával. A srác mérgesen felhördült:

- Miért nem húz gumit a végére?

Mire a néni:

- Inkább apád húzott volna gumit a végére, most lenne helyem!

 

Sorozás

Haverom sorozásán történt meg:

Az ifjú katonajelölt aranyér vizsgálathoz érkezett. Be is dőlt, ahogy kérték. Az orvos közben feltett neki egy kérdést:

- Maga dohányzik?

Erre a srác:

- Miért? Kormos?

 

Hozzáállás

Az egyik gyárban meghibásodás miatt jó alaposan megrázott egy munkást az áram. Azonnal elkezdett óbégatni a munkatársainak, hogy őt megcsapta a delej, de nem hittek neki. Sőt! Az egyik nagyokos, hogy bebizonyítsa a megrázott embernek, hogy csak képzelődött, odament az ominózus géphez és megmarkolta. Valahogy leválasztották róla és így már két emberhez kellett mentőt hívni.

Szerencsére mindkettő megmaradt. De azért tetszik a hozzáállás.

 

Betonkeverő

Színhely, idő és körülmények:

Munkások dolgoztak a 80-as években egy építkezésen és hát tudták az egyik betonkeverőről, hogy néha megrázza az embert, mert valami zárlat van benne.

Szereplők: Két munkás, akik nagyon unták a dolgot. Cselekmény:

Az egyik éppen heverészett, a másik pedig unott pofával felügyelte az említett gépet, hordta szépen lassan bele a sódert, egyszer csak belement a cipőjébe egy kavics és próbálta kirázni a cipőjéből. Eközben a lapátot eldöntve a betonkeverő kerék fogantyújába kapaszkodott. A másik éppen ekkor figyelt fel és látva, hogy emberünk "rángatózik" és tudta, hogy a gép nem biztonságos, szinte azonnal és villámgyorsan kapcsolva felkapta a lapátot és egy hatalmasat odasuhintott a dolgosabb munkás oldalára. Nem merte kézzel ellökni, nehogy őt is megrázza az áram.

Végkifejlet: Két borda tört el és esés közben, mert valahogy a hasa alá került a keze és a csuklója is eltört szerencsétlennek.

 

Pénzért mindent?

Anyám mesélte, hogy egyszer amikor az óvodából hozott haza és rossz gyerek létemet igencsak kimutatva össze-vissza szaladgáltam és egy barbár módon szétszedett lámpaoszlopnál rohangáltam, amiből drótok lógtak ki. Anyám amikor észrevette, a bajt megelőzve gyorsan rámszólt, hogy jöjjek el onnan, mert az nagyon veszélyes lehet, ha hozzáérek a drótokhoz, mert akkor meg is halhatok. Én odamentem hozzá, és megkérdeztem tőle teljesen komolyan, hogy:

- És nincs másik gyerekre pénzed?

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.