Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Somolygás a Kádár korszakban

 

Minek a rövidítése az MSZMP?

– Megint Szarban Maradtunk, Pajtás!

 

Marosán, szegény... 

1962 októberében, amikor Marosán György "visszavonult" a politikától és nyugdíjazták, utalva eredeti foglalkozására, az alábbi viccet lehetett hallani:

– Mit jelent az MSZMP?

– Marosán, Szegény, Megint Pék.

 

Se párt, se szakszervezet 

Földrajzóra. A tanító a világ térképe előtt magyaráz.

– Látjátok, gyerekek? Ez a nagy piros a nagy Szovjetunió. A halványabb pirosak a vele szövetséges népi demokráciák. Ezek balra az imperialista, kapitalista országok, minden ország más-más színű. Ez a tőlünk legtávolabbi fehér folt, ahol még vademberek élnek. Van-e valakinek kérdése?

Pistike nyújtja a kezét.

– Nos, kérdezz fiam!

– Tanító bácsi kérem, ahol az a nagy fehér folt van, ahol a vademberek élnek, van ott párt?

– Ott még nincs párt, egyetértésben élnek az emberek és pártra nincs szükség.

A Jóska is feltartja a kezét és kérdez:

– Tanár bácsi kérem, ott ahol a nagy fehér folt van, van-e ott szakszervezet?

– Ott még ősemberek laknak és nincs elnyomott és elnyomó réteg, azért szakszervezetre sincs szükség.

Móricka nyújtózkodik és rákérdez:

– Tanító bácsi kérem, ott, ahol az a nagy fehér folt van, ahol se párt, se szakszervezet nincs, mitől vadultak meg az emberek?

  

Lebukott a prímás

 A cigányprímást behívatják a községi tanácsra, kihallgatják. Mikor kijön, az egész banda ott áll.

– Mi történt veled, mi van?

– Ajaj, bibasok, eltiltottak a bazsevától, aszondták, fel vagyok függesztve!

– De hát miért?

– Mert bevallottam a tanácselnöknek, hogy azt húztam a kocsmában, hogy "Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája!"

– Hát minek vallottad be pont neki, te szerencsétlen?

– Miért, miért, hát mert pont neki húztam!... 

 

Osztrák gyerek – sonkás zsemlével 

A "vasfüggöny" idején az osztrák-magyar határon egy osztrák gyerek sonkás zsemlét eszik. Egy magyar gyerek kéri:

– Te osztrák gyerek! Adj egy harapást!

– Nem adok én!

– Hát akkor tudd meg, nekünk van egy nagy, kétszobás házunk!

– Az nekünk is van, de négyszobás!

– Hát tudd meg: nekünk van egy négyszemélyes Zaporozsec autónk!

– Az nekünk is van, de hatszemélyes Ford!

– Te osztrák gyerek, adj egy harapást!

– Adjon az anyád kínja!

– Hát okkor tudd meg: nekünk van Varsói Szerződésünk!

– Hát majd nekünk is lesz!

– De nekünk van KGST-nk is!

– Hát majd nekünk is lesz!

– Az lehet – mondja a magyar –, de akkor nem lesz sonkás zsemlétek! 

 

Az ezres 

Kádárnak este nyolckor beszédet kell mondani a tv-ben, és elromlott a szolgálati kocsija. Nincs mit tenni, taxit kell hívni. Épp arra jön egy taxi, Kádár megállítja.

– Mondja, jóember, elvinne engem? – kérdezi Kádár.

A taxisofőr a sötétben nem ismeri meg:

– Elvinném én magát szívesen, de sietek haza, mert mindjárt Kádár fog beszélni a tv-ben, és meg akarom nézni!

Kádárnak nagyon jólesik, hogy ilyen lelkes híve van, benyúl a belső zsebébe és elővesz egy ezrest, hogy megajándékozza vele. A taxisofőr, amikor meglátja az ezrest, így szól:

– Tudja mit, uram, ott egye a fene Kádárt, inkább elviszem magát! 

 

Baráti országok

 A hatvanas években az egyik laktanyában politikai foglalkozást tartanak.

– Elvtársak! Ki tudná felsorolni a baráti országokat?

Kovács honvéd jelentkezik.

– Csehszlovákia, Románia, Lengyelország, NDK, Bulgária.

– No de Kovács elvtárs, a legfontosabbat kihagyta!

– Én mondtam minden baráti országot!

– Hát a Szovjetunió?

– Az nem baráti ország. Az testvéri ország.

– Hát nem mindegy?

– Nem! Mert a barátját az ember maga választja meg... 

 

A megfejtés 

A hetvenes években táviratot kapott Kádár János Brezsnyevtől és a táviratban csak ez állt: 5 4 3 2 1

Kádár nem tudta, mi ez, ezért összehívta a Központi Bizottságot, és nagy nehezen közösen megfejtették: "Ötéves tervet négy év alatt teljesíteni, három ember munkáját kettő végezze el egy fizetésért..."

 

 

Söröshordók – alumíniumból 

– Miért alumíniumból gyártják a söröshordókat?

– Mert egy Kádárunk van, és az is az oroszoknak dolgozik. 

 

János és a korona 

Amikor a hatvanas években ment a tv-ben a Robin Hood című filmsorozat, akkor kérdezték:

– Magyarországon miért nincs Robin Hood?

– Mert János nem akarja magát megkoronáztatni. 

 

Kádár telefonjai 

Kádár János íróasztalán rengeteg telefon van. Honnan lehet megtudni, hogy melyik az, amelyik Moszkvával van összeköttetésben?

– Azon csak hallgató van... 

 

Csak komputerrel 

Matematikaórán:

– No, gyerekek, a párttitkár elvtárs tiszteletére komputerrel fogunk számolni! Emilke, mondd csak, meg nekem: négy komputer meg hat komputer az összesen hány komputer?

 

Sírdogál a nyuszi... 

Sírdogál a nyuszi az erdőben.

– Miért sírsz, nyulacska? – kérdi a varjú.

– Jaj, kedves varjú, nagy baj van! Mindjárt itt lesz Pestről az egész Központi Bizottság, Kádárral az élen, medvére vadásznak! Jaj, hova bújjak, hová bújjak?

– Bolond vagy, te kisnyuszi – mondja a varjú -, ha medvére vadásznak, akkor miért vagy úgy berezelve?

– Hát csak azért, mert tévedtek ezek már ennél sokkal nagyobbat is! 

 

Tizenegyes 

Magyarország labdarúgó-válogatottja a Szovjetunió csapatával játszik barátságos mérkőzést, amikor a meccs állása egy-egyre áll és a magyar csapat tizenegyesrúgáshoz jut. Nagy a tanácstalanság, valakit a lelátón jelenlévő Kádár Jánoshoz küldenek, hogy döntse el, ki rúgja a döntő gólt.

Kádár a következő tanácsot adja:

– Bene lője!

  

Baj vagy tragédia? 

Tanulmányi felügyelőt vár az osztály. A tananyag: "Az ember tragédiája".

– Na, gyerekek – kérdezi a tanár -, ki tudná megmondani, mit jelent ez a szó: tragédia?

Ubulka jelentkezik:

– Tragédia az, hogy otthon döglik a nyulunk!

– Nem, Ubulka! Hogy otthon döglik a nyulatok, az baj! Tragédia: Kádár, Münnich és Czinege pajtások repülőgéppel utaznak Moszkvába. A tajga fölött a gép kigyullad, lezuhan, mind ott pusztulnak. Ez lenne a tragédia! Hogy otthon döglik a nyulatok, az csak baj! Világos?

Nemsokára belép a tanfelügyelő.

– Na, gyerekek, mit tanultatok legutóbb?

Rázúg az osztály:

– Az ember tragédiáját!

– Ki tudná közületek megmondani, mit jelent ez a szó: tragédia?

Feláll Ubulka és bátran belekezd:

– Ha Kádár, Münnich, Czinege pajtások repülőgéppel utaznak Moszkvába, a gép kigyullad, lezuhan, mindnyájan ott pusztulnak: ez tragédia. De nem baj! A baj az, hogy otthon döglik a nyulunk!

 

1968 

– Kinek van a világon a legnagyobb kocsija? – kérdezi Kropacsek a barátját.

– Nem tudom!

– Hát Kádárnak! A kormánya a Kremlben van. Az ülése a Parlamentben. A csomagtartója Vietnamban. A fékje Kubában. A "tankja" pedig Csehszlovákiában!

  

Egy szobor talapzatán 

Budapesten, a Dózsa György úton állt egy Lenin-szobor, amelynek a talapzatára valaki rápingálja:

NE MOSOLYOGJ, ILJICS, NEM TART EZ ÖRÖKKÉ,

SZÁZÖTVEN ÉVIG NEM VÁLTUNK TÖRÖKKÉ!

  

Választás a Kádár-korszakban 

Az önjelölt országgyűlési képviselő egy gyűlésen várja a hozzászólásokat.

János bácsi szót kér:

– Hát, kedves képviselőjelölt elvtárs, amikor az Isten a világot megteremtette...

– Hallgass, te marha! – vágja oldalba a párttitkár, nem ezt kell itt mondani!

– Csak mondja bátyám, csak mondja! – biztatja a képviselőjelölt.

– Hát, amikor az Isten a világol megteremtette, nagyon üresnek találta! Ezért teremtett egy embert, el is nevezte Ádámnak!

– Fogd már be a pofádat! – suttogja a párttitkár.

– Csak mondja kedves bátyám, szívesen hallgatom! – biztatja a szónok.

– Hát osztán – folytatja János bácsi – egyszer csak Ádám felkiált: "Uram! Nagyon egyedül vagyok!" Ekkor az Isten megteremtette Évát, odaállította Ádám elé és így szólt: "Na, Ádám, válassz magadnak feleséget!" Hát ilyen ez a választás! 

 

A magyar csodafegyver 

Kádár Jánosnak jelentik a szenzációs hírt, hogy a legközelebbi katonai díszszemlén bemutatják az új magyar csodafegyvert. Így is történik. Sorra elvonulnak a különböző hagyományos fegyvernemek, majd a rakéták után még egy kis szedett-vedett csapat, rendezetlen sorokban. A hadügyminiszter büszkén mutat rájuk:

– Ők a magyar közgazdászok! Ha ledobjuk őket az ellenség hátába, nagyobb pusztítást végeznek, mint a szovjetek interkontinentális rakétái!

  

A munka tízparancsolata 

1. A lustaság fél egészség.

2. Amit ma megtehetsz, megteheted holnap is.

3. Az, hogy más dolgozik, még nem ok a munkára.

4. Az elveszett munkakedvet ne keresd!

5. Amelyik akta 30 nap alatt nem intézi el magát, nem érdemes, hogy foglalkozzunk vele.

6. Aki nem dolgozik, annál nem lehet hibát találni, tehát prémiumot érdemel.

7. A munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáférjen!

8. Amíg minket fizetnek, addig nincs dolgunk.

9. A munkahely nem kocsma, hogy az ember egész nap bent legyen.

10. A munka nemesít, de nálunk szocializmus van, tehát nincs szükségünk nemesekre.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.